Unalmas-izgalmas gondolatok a história nélküli zsoltárokról, mert ezt hozza elénk a Bibliaolvasó kalauz. - 6. zsoltár
Dávid zsoltárjai. Ez egy jókora gubanc. A sorozat eredendően úgy indult, hogy ne prédikációkat írjak, hanem próbáljam kinyitni az adott bibliai könyvek históriáját, vagyis a prédikáció írás műhelyében nézzünk körül a lelki eledelkészítés közben. Előre tisztázzuk, a zsoltároknak nem ismerjük a históriáját. Nagyon nem. Ahogy a szellemtörténeti hátterét sem ismerjük. Nagyon nem. Azt sem tudjuk lemodellezni, hogy milyen elképesztően nagy hatást gyakoroltak 3000 év szellemtörténeti változásaira (szándékosan kerülöm a ’fejlődés’ kifejezést), vagy – ha van ilyen fogalom – ’lélektörténeti’ változásaira. Kezdjük az innenső végén: Van olyan, hogy magyar református néplélek? Nehezen megválaszolható kérdés, jelenleg van-e? Nem rég még volt írmagja, és talán még itt-ott a hamu alatt van némi zsarát a mögöttünk lévő négy plusz két évtized gondos tűzoltó munkája ellenére is (most nem értekeznék a báránybőrös hálózati farkasokról hosszadalmasan, mert akkor nem marad terjedelem a 6. zsoltárhoz, de azért megjegyzem: - csak elszéledt egyházunktól egy bő félmillió atyafi). Mit értek református népléleken? Néhány képet rajzolok: - ifjú titán lelkészként az első ’asszony-kézimunka-bibliaórán’ az imádság közben kérdeztem, hogy imakör szerűen bekapcsolódna-e valaki a hangos imádságba. Csönd. Bátorítólag megfogalmaztam a kérdést újra. Csönd. A már lassan kínossá váló csöndet a szomszéd néni halk szava oldotta fel: ’ tudja tiszteletes úr, mink már azt csak úgy magunkba szoktuk.’ Ugyan ez a néni évekkel később az udvarukon vigyázott a dédunokájára, senki sem volt otthon, mert akkor nem tette volna, ha tudja, valaki hallja, - a fürdőkádba feküdtem és a nyitott fürdőszoba ablakon keresztül – bele-hallgatództam a lelkébe. Zsoltárt énekelt a dédunokájának, valami nagyon nagy gyönyörűséges délutáni titkos énekléssel, ami nem is ének volt már, hanem a legszentebb imádság. - A TSz zárszámadás a falu legjelesebb – ám párt szagú - eseményei közül való volt. TSz elnök párt-beágyazottság és templom-kerülés nélkül nem lehetett ’zöld báró’. Annak a világnak is megvolt a liturgiális nyelvezete. Ez a templom-kerülő nyelvezet a zárszámadás poharazós részében a pincében, a berúgás és az azt megelőző nótázás előtt egy ponton, az elnök vezetésével zsoltáréneklésbe fordult. Ott mindenki énekelt, tudták a zsoltárt. Nem úgy, mint a temetéseken vagy a templomban, ahol kínos, ha látják az emberen, hogy tudja a zsoltárt. Mármint azok látják, akik ott ugyanúgy igyekeztek némák maradni, mert ez most nem a zárszámadás. - A Csepel-szigeten az ’egyházi senkiföldjének’ egy lehetetlen pontján volt egy vízmű lakótelep nevű hely, ami egyház-jogilag egy másik egyházmegye területén feküdt, tőlünk egy kőhajításnyira. Tehát ha be akartuk volna tenni oda a lábunkat, ahhoz írunk egy kérvényt az esperesnek, az felterjeszti a püspökhöz, az továbbítja a helyileg illetékes espereshez, az továbbítja a helyileg illetékes lelkészhez, aki az ismertetett szolgálati út betartásával vissza küldi a beleegyezését. Ez még egy kicsi magyarázatra szorul, úgy került a lakótelep ilyen közel hozzánk, hogy elkértük a szomszéd város gyülekezetétől egy városrészüket, mert az hozzánk sokkal közelebb volt. Mégis csak egy közel háromezres magyar falu, ahonnét hozzánk jöttek temetést bejelenteni, egyház-jogilag át kellett volna küldenünk a számukra távolibb város lelkészéhez, hogy mint területileg illetékes adjon engedélyt, ami az ő olvasatukban fölösleges papi huzakodás, akkor inkább temesse a ’gatyás pap’ (értsd: polgári temetés). Itt már tényleg csak nyomokban volt fellelhető a református néplélek. Ámde a temetésen a zsoltár néhány torokból annyira feltűnően szépen szólt, hogy a temetés végén a láthatólag nem a családhoz tartozó bácsival szóba kellett elegyedni. Helybéli volt. Templomba nem járt, mert a faluba sohasem volt semmilyen templom. Neki a zsoltár volt a templom. A vízmű lakótelep 100 háza egy tized ekkora falunak felelt meg. Pap nem járta vidék a vörös Csepelen. Én is csak a hírét vettem, hogy a templom nélküli panellakó népek összejártak zsoltárt énekelni, csak úgy. Aki érti, az érti. A magyar református néplélek – már ha van ilyen - legmélyebb része a zsoltár. Az 500 éves reformáció (Svájciak szerint 480, mert nekünk semmi dolgunk Lutherrel, az igazi reformációt Kálvin Instituciójától számolják) legerősebb szellemi terméke volt, hogy a templomi szentképeket felcserélte a zsoltárokra. Mára a reformátusok közül csak mi magyarok énekeljük a zsoltárokat. (Meg is ígérte a Vatikán, hogy ez az 500. lesz a reformáció utolsó éve.) Akkor jöjjön az unalmas-izgalmas rész: tehát a református magyar néplélek forrása - a francia - nyakatekert dalamú - bizonytalan keltezésű - zsidó zsoltár hagyomány, ez a szakralításunk, az Úristenről való tudásunk, a Hozzá való ragaszkodásunk, hűségünk leggazdagabb lelki tárháza. A lelki tárház első darabja ma a 6. zsoltár. A zsoltárok könyve öt részből áll a Bibliában, ahogy a Mózes könyvei is. Az öt könyv nálunk 150 zsoltárt tartalmaz, vannak más kánonok 155 zsoltárral, meg ide számolhatók még a más könyvekben szereplő zsoltárok is, mint például Mózes imája, Debóra éneke, stb., tehát összességében számolhatunk úgy 160 zsoltárral és ezek közül van hét, amit bűnbánati zsoltárként tartanak számon, ezek közül az első a 6. zsoltár. Az első számomra meglepő matek, hogy a zsoltárok nemegész 5%-a bűnbánati zsoltár. A reformátori teológia 90%-a bűn-bűnbánat kérdéskörében fogalmazódik meg – történeti okból – hisz ebben a kérdésben van éles különbség a református és katolikus Isten ismeret között, a református és katolikus világ között. Lehet, hogy a református néplélek a maga zsoltár ismeretével gazdagabb forrásból merít, mint a teológus tudorai? Mi az a kút, és milyen mély, amiből merítünk? A zsidó zsoltárok hagyományosan a zsidó liturgiában használatosak, de ők sem tudják, hogy mit jelentenek azok az utasítások, mint például itt a zsoltár elején, ’ A karmesternek, mélyhangú húros hangszerre.’ ezeknek a dallamai elvesztek. Ugyancsak a felirat szerint: Dávidé. A zsoltárok öt könyve közül az első Dávidé, igen ám, de tudott módon, ami bölcsesség az Salamoné, ami zsoltár az Dávidé, mert így könnyebb megkülönböztetni a lelki és a bölcsességi örökséget, mint az Isten megismerésének két azonos értékű tárházát, a zsidó gondolkodás szerint. Namost, ha a Dávidé kifejezés az egy gyűjtő fogalom, akkor a zsoltárt fogalmazhatták akár a Kr.e második században is, ami egy teljesen másik világ, mint a 800 évvel korábbi kor világa. Nem tudjuk. A hozzáértő kutatók már-már megegyeztek a kre-II-III. század környékében, amikor az Ugariti birodalom irodalom lelet anyaga kutatása közben arra jutottak, hogy a zsoltárok használta versformák régebiek mint maga a zsidóság. Tehát Dávid egyáltalán nem kizárt szerzőként. Nem tudjuk, lehet Dávid előttiek egynémelyik. Lehet a zsidók előtti egynémelyik. Nem tudjuk milyen mély a kút. Így azt sem könnyű beazonosítani, hogy mit merítünk belőle. Ha Dávid szerzősége valóság, akkor kinyílik egy kozmikus távlata a bűnbánati zsoltárnak, amivel református nép-lelkünk biztos, hogy ne számol. Jelesül, a király, Isten kozmikus káoszt visszaszorító teremtésének a földi letéteményeseként értendő, és amikor a csontjaiban és lelkében reszket, akkor ezek az erők törnek előre, amik veszélyeztetik a teremtés alkotását. Tehát, ha valaki csak a legkisebb kétséget fogalmazza is meg az uralkodó tévedhetetlenségével szemben az Beliál ügynöke, az Ugariti és más környékbeli párhuzamos kortárs irodalmak bölcsessége szerint. Így nehéz a zsoltárt bűnbánati zsoltárként értelmezni. Alap értelmezetten a zsoltáros – függetlenül a Dávidi szerzőség kérdéskörétől - halálos betegen imádkozik. Ez egy nagyon erős helyzet. Mégis bontsuk ki, a kulcskérdés, hogy irodalmi kép az, hogy „Mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban?”- vagy ontológiai kérdés. A református nép-lelkünk számára irodalmi kép, az biztos. A zsoltáros számára meg ontológiai kép, az biztos, egy másik világ van mögötte. Lássuk: a zsidó hagyomány két rétegét ismerjük fel, amikor Pál apostolt éppen megint bíróság elé állítják, ekkor éppen Jeruzsálemben az Istent gyalázó tanításai miatt. Pál tudja, innen élve akkor kerül ki, ha a bíróság döntésképtelenné válik. A bíróság két tábora közül az egyikkel a farizeus frakcióval azonosítja magát, akit azért rángattak bíróság elé, mert ő is farizeus és osztja a farizeusok álláspontját a feltámadás kérdésében, ez a bűne. Sikerült is összeugrasztania a farizeusokat a rivális többséggel a szaddúceusokkal, félbe is maradt a per. A szaddúceusok neve beszélő név, Cáddók -Salamon főpapja – követői, tehát a templomi 1000 éves lelki fővonal szerint nincs szó arról, hogy az Isten keze átérne a halálon túlra! Nincs feltámadás. A halál után az alvilágban (seolban) erő és áldás nélküli árnyék lét van. Az nem az Úristen megismerhetőségének birodalma. A seol birodalmának határa nem csupán a halál, hanem a betegség is már oda tartozik, ahol a pusztulás, erőtlenség erői átveszik az irányításunkat. Na így tessék nézni újra az idézett mondatot. A betegség erőterében az Úristen ideiglenesen még képes erőkkel feltölteni azokat, akik hozzá imádkoznak, úgy, mint mikor az ember tankol az autóba, akkor egy darabig megint megy. Ám végül is nincs más, mint az Isten nélküli alvilág. A jó halál az, ha ez késő öregkorban nagyszámú családunk körében lépünk át az Isten nélküli árnyék-létezésbe (árnyékvilágba). Ennek a szaddúceusi, feltámadásmentes látásnak az igei alátámasztására egy hitvitában, keresve se találunk jobb érvet a 6. zsoltár 6. versénél. Mi tehát a kút tartalma? A megkérdőjelezhetetlen hatósági hatalom, hisz az a káosz teremtő visszaszorítása az úristen rendelésére? A feltámadás tagadása? Az Úristen mindenhatóságának a korlátozása a halálon innétre? Ez bizony egyik sem református. Na, nem mondom, hogy az ilyen olyan egyházi és világi tisztséget viselő reformátusaink ne lennének hajlamosak az első kérdésben – egyházuk felsőbbségről szóló tanítását félretéve egyetérteni - Ugarit és Dávid gondolatiságával. Hadd ne soroljak mai egyházi és világi példákat pedig volna bőven. Azt sem merném állítani maradéktalanul, hogy a jó református nép-lelkünk nem osztja kétharmados többséggel a szaddúceusi álláspontot a feltámadást illetőleg. Mekkora szerencse, hogy a mi Urunk nem demokrata és nem hajlik meg a kétharmados többség előtt, Krisztus urunk feltámadt és mi is fogunk, akik az Övéi vagyunk. Mégis valahogy az Úristen – ki hagyva a hagyományos tartalmakat – a kút vizét, mint az élet vizét adja ezt a gyönyörű zsoltárt bűnbánatunkban, halálos betegségünkben az öröklét italaként és mindezt hordozza a református nép-lelkünk, generációk óta, a zsoltárban. Úgyhogy mindegy is miről szólt ezerévek előtt a zsoltár eredendően, hiszen valójában feltárhatatlanok ezek a kérdések. Csak egy jókora gubanc a históriai és szellemtörténeti háttere. Itt és most az Úristen téren és időn kívüli erős szava így szólít meg bennünket, ez a zsoltár, ez számít. Az, hogy szól és hozzánk szól, és amíg szól, addig valahogy a dolgok nagyon rendben vannak, ha nincsenek is rendben, akkor is rendben vannak, és ezt tudjuk ott belül ahol az Úristennel szoktunk beszélgetni. csbz
